![]() |
|
|||||||||||||||||||||||||||
|
higiénia |
|
|
Gépkatalógus 2009 |
|
|
|||||||||||||||||||||||
|
|
||||||||||||||||||||||||||||
|
|
||||||||||||||||||||||||||||
|
MVH gépkatalógus bemutatása 2009. április 1. Forrás: MVH tájékoztató
A gépkatalógus a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (továbbiakban: FVM) döntése alapján, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) és az FVM Mezőgazdasági Gépesítési Intézet (MGI) közreműködésével készült. Célja, hogy elősegítse az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevétele céljából benyújtott kérelmek szakszerű elbírálását, illetve kellő támpontot szolgáltasson az ügyfelek, a pályázatkészítők, a gépforgalmazók, a kérelmet értékelők számára, valamint a megvalósult fejlesztések ellenőrzéséhez – tekintettel arra, hogy kizárólag a katalógus adatbázisában szereplő gépek beszerzése támogatható. Ennek érdekében az adatbázis – abból a célból, hogy a támogatás mértékét a beszerzés helyétől, illetve módjától függetlenül, egységes gépárak (referencia ár) alapján lehessen meghatározni – tematikusan tartalmazza azon, mezőgazdasági és erdészeti termeléshez, valamint élelmiszer-feldolgozáshoz szükséges gépek, berendezések és eszközök felsorolását, jellemzőit, amely gépek beszerzése az EMVA keretében, jogszabály útján meghirdetett intézkedések vonatkozásában támogathatónak minősül. A katalógusban szereplő gépek adatai és árai elsősorban a gyártóktól és importőröktől (kizárólagos képviselőktől) származnak, az azokkal kapcsolatos felelősség az adatszolgáltatókat terheli. A katalógusban nem szerepelnek a következő gépek: • az egytengelyes kerti traktorok, • a mezőgazdasági és erdészeti gépek alkatrészei, • a pázsit vagy sportpálya hengerek, • a pázsit, sportpálya, park nyírására szolgáló villamos hajtású fűkaszáló gépek, • a motoros forgókéses vágószerkezetű fűkaszáló gépek, • a motoros, nem forgókéses vágószerkezetű fűkaszáló gépek, • az egyéb nem motoros fűkaszáló gépek, • a motor nélküli hordozható porozó, permetező készülékek, • valamint a kézi hajtású takarmány-előkészítő gépek. A fentieken túl az alábbi, jellegük szerint nem kifejezetten a mezőgazdasági alaptevékenységhez és az elsődleges feldolgozáshoz szükséges gépek és berendezések sem szerepelnek a katalógusban: • a gép-komponensek és –részegységek, • a személyszállító járművek, a tehergépkocsik, • egyes kültéri targoncák, • a nagyteljesítményű meliorációs gépek, • a közúti tehergépkocsik pótkocsijai, • az ipari célú gépek és berendezések, • a kézi szerszámok, stb. Támogatást csak olyan gépek kaphatnak, melyek megfelelő hatósági engedélyekkel (típusbizonyítvány, típusengedély, munkavédelmi bizonyítvány, stb.) és a CE-jelre vonatkozó Megfelelősség Tanúsítvánnyal rendelkeznek. Ezen igazoló dokumentációk meglétéért a gyártók és forgalmazók felelősséggel tartoznak. A mezőgazdasági termelésben használatos, és támogatott gépek hat főcsoportba kerültek besorolásra: 1. Erőgépek a saját motorral rendelkező mobil energetikai eszközök, 2. Erőgépek munkagépei az erőgépekkel üzemeltetett (vontatott, függesztett, féligfüggesztett vagy rászerelt) gépek, 3. Növénytermesztés és mezőgazdasági melléktevékenység stabil gépei 4. Állattartás stabil üzemi gépei 5. Majori gépek 6. Egyes kiemelt termelési feladatok speciális gépei, berendezései (Ez utóbbiak között az erdőgazdálkodás, a megújuló energia előállítás, és egyes élelmiszeripari tevékenységek speciális gépei-berendezései szerepelnek.) A fenti besorolás alapján a traktorral vontatott takarmány-kiosztó kocsik, mint erőgépek munkagépei a 2. gépcsoportnál találhatók és nem az állattartásnál (4 gépfőcsoport), a takarmányozás gépei között. Az egyes főcsoportokhoz tartozó csoportok/alcsoportok/változatok listája megtalálható a kódjegyzékben. A gépkatalógus egyes oszlopainak jelentése: - a „Megnevezés” a gép/technológiai berendezés elnevezését (márkanév és típusazonosító) és egyéb kiegészítő információkat tartalmazza (pl.: fülke nélkül stb.). - a "Motor t. [kW]" az erőgépek esetében a motorteljesítményt jelenti, míg a többi gépnél a szükséges hajtó-teljesítményigényt jelzi. - a kerékképlet jelentése erőgépeknél : 4K2 = 4 kerekű, 2 kerékhajtású; 4K2S = 4 kerekű, segéd-mellsőkerék hajtású; 4K4 = 4 kerekű, 4 kerékhajtású, egyforma méretű kerekekkel; L = lánctalpas; GH = gumihevederes. Munkagépeknél ebben az oszlopban a munkaszélesség szerepel centiméterben. - a "H.t. [t]" jelentése hasznos terhelés tonna. Ez pl. rakodógépeknél, pótkocsiknál stb. fontos jellemző adat, de nem hasznos terhelés pl. a traktorok pótsúlya. - a "Tömeg [kg]" a gép saját üzemkész tömegét jelenti. - az "Ár [E Ft]" oszlop a gép 2009. évi, az ártámogatás alapját képező maximális árát tartalmazza, ezer forintos nagyságrendben. Az árak általában a működőképes gép alapkivitelére vonatkoznak, tartalmazzák a vámot, a kereskedői jutalékot, a szállítás költségét a kereskedő telephelyéig stb., de nem tartalmazzák az ÁFA-t. Több gép esetében a legegyszerűbb alapkivitelhez tartozó ár után, külön sorban a gép teljesebb felszereltségére vonatkozó ár is megtalálható, amelyek beszerzése szintén támogatható. - a „Korszerűségi mutató” a gépek, technológiai berendezések korszerűség, energiatakarékosság (környezetbarát) szempontok szerinti besorolása alapján képzett érték. Amennyiben a mutató értéke 0 „nem korszerű”, míg az 1 „korszerű”. - a „Gépkód” egy 8 karakterből álló egyedi azonosító szám. Az 1-4. karakter tartalmazza a gép csoport besorolását, az 5-8. karakter pedig a csoporton belüli sorszám. Pl.: a 2119-0011 gépkód az Erőgépek munkagépei főcsoportban a Talajművelő és földmunkagépek csoportba, az Ekék alcsoportba a Mélyforgató és egyéb ekék változatban a 11-es számú gép. - a „VTSz” az adott gép vámtarifaszámát tartalmazza. A gépcsoport és gépalcsoport teljes megnevezése csak a kódszám mellett a kódjegyzékben került kiírásra, a típusjelek mellett nem. A típusjelek oszlopában több olyan jellemző is szerepel, mely utal a gép tulajdonságára és használhatóságára. Ezek kihatással vannak az árra is. Ilyenek például a gép felszereltségére utaló megjegyzések, az erő- és munkagép kapcsolat jellemzése, a munkagépeknél a művelhető sorok száma, a tartálytérfogat, a csőátmérő, a t/h, illetve m3/h teljesítés stb. Ezeket is figyelembe kell venni a keresett típus azonosításánál. Egyes EMVA rendeletek megkülönböztetik az egyedi és a technológiai gépberuházásokat. Technológiai gépberuházásnak azok a fix helyre beépítésre kerülő gépek, gépsorok tekintendők, amelyek egy rész- vagy egész termelési folyamatot valósítanak meg (pl. fejőházi technológia, szárítótelepi technológia, borászati technológia stb.). A helyváltoztatásra alkalmas és több termelési folyamatban is alkalmazható gépek egyedi gépberuházásként vehetők figyelembe.
katalógus gépvásárlási támogatás gépkatalógus állami gépkatalógus támogatás katalógus gépvásárlási támogatás gépkatalógus állami gépkatalógus támogatás |
|
||||||||||||||||||||||||||
|
Bos-Plus Kft. |
|
|||||||||||||||||||||||||||
|
|
||||||||||||||||||||||||||||